A Triannita Krónikák

profilkép

Jenei András

2020-05-04

Bejegyzés megosztása

…Volt valaha régen egy világ, s immár ennek bizony tíz éve… 
A sorozat egy kitalált világban, s kitalált korszakban játszódó, korhű és reális kalandregény.  
Vannak olyanok, akik a fantasy műfajba sorolják, s néha még én is elgondolkodom, hogy miért is az? 
A válasz pedig azért ez, mert a világ, a kultúra, a hit és a szimbólumok nem a mi világunkban élik napjaikat, éveiket. 
Kicsit történelmi jelleggel bír, kicsit eredetire hajaz és mégsem kötik meg a kódexek és Anonymus leírt szavai…  
Az  Első szövetségben, ami már felújítva és átszerkesztve megvásárolható a poszt alatti linkeken az Arte Tenebrarum Kiadóban és eredetileg A  kettős küldetésként íródott meg,  megismerhetjük a főszereplőket, s magát a kultúrát, a tájakat, ahol a sorozat játszódik. Az elképzelt világ azonban sokban hasonlít a valódira; középkori várak, hegyek, folyók, erdők, sivatagok színesítik. No, és valamiért ezek is eszünkbe juttatnak létezőket ( Csak megemlítem a gyűrű-hegységet, vagy a Dann-folyót és kisebb társát, a Tass-t…) ? Lehet, és mégis a sok hasonlatosság ellenére van olyan, ami teljesen más… 
A molnárlegényből lett lovag elindul visszaszerezni az őt felszentelő szerzetestől elvett alapítólevelet, melyet a királyság egyik szigetén lévő kolostorhoz írt a testvér. Országok, tájak, emberek és történések sokaságán keresztül vajon eljutnak társával a célig, a barbár Kurtok földjére? 
A sorozat további köteteit az Underground Kiadótól lehet megrendelni- csak nyomtatott formában a lenti linkeken…  
Az árnylovasok: a második részben már húsz évvel később járunk. S ugyan a könyv története önmagában is megáll, mégis korban, generációkban folytatás.  
Adott egy zsarnok, ki magához ragadta az uralmat és adott a lovagok esküje is, hogy ott segítsenek, ahol kell. Ha éppen a zsarnok megdöntésében, akkor ott. Emberek csatlakoznak hozzájuk és több irányból remélve segítséget, elindulnak azt megszerezni. Más kultúrákba, más tájakra lépnek, s ha kell, kardot ragadnak és mindent bevetnek, hogy céljuk megvalósuljon. 
Vajon győz-e a jó (csaták és ostromok során is)  és milyen áron? 

A bitorló fivér: a harmadik kötetben ismét eltelt pár év. Pontosan tizenkettő tél van már a szereplők háta mögött, amikor újabb történések összehívják a régieket. Az idő halad, s közben a harcosok új generációja születik meg. 
Feltűnik valaki, aki jogtalanul (vagy éppen jogosan?) igényt tart a trónra, a népre és a királyságra. Ismét tágul a kép a már meglévő birodalomról, s láthatjuk azt is, hogy miképp képes harcolni egy, vagy több lovag; hogyan futnak szét a szálak és hogyan egyesülnek erők az egyik, vagy másik oldal szolgálatában. Mire képes egy eskü, vagy mire nem; s talán még egy olyan személy is felbukkan, akivel már nagyon régen nem találkoztunk… 

A sámán álma: A negyedik kötet tizennyolc évvel később, más megközelítésből lép be a sorba. Van valaki, akinek a vezetése alatt olyan emberek fognak össze, akiket a múltban veszteség és megaláztatás ért. A fűszerezés egy másik oldalt is megmutat, de a sok elkövetett és megélt dolgon túl kiderül, hogy a lovagok a kitartóak, ők a béke őrzői; a rossz oldal viszont talán ügyesebb, s talán kiderül a végén, hogy minden ott ér véget, ahol elkezdődik? 
Merthogy az egész történet talán nem más, mint egy sámán révülésében látott eshetőség?  
A skorpiók útja: a ciklus ötödik és egyben befejező részében mindössze két év telt el. A királyságra törő szomszédos uradalom csatlósai, a délről érkezett zsoldosok között van egy déli hadúr, aki a fiatal Samodaa apját megöli, bátyját és sok Triannitát elhurcol rabszolgának, és a családi kardot is magával viszi. A főhős majdnem meghal, de végül túléli a megpróbáltatásokat és mivel ő az egyetlen, aki látta a gonosz arcát, neki is mennie kell azokkal a Triannitákkal, akik sorstársaikat és barátaikat akarják kiszabadítani. 
A történet lezárásaként pedig nemcsak a béke és a mindennapok térnek vissza a királyságba, hanem a legvégén elkezdődik valami, ami még a legelső részben indult… 

S hogy érezhető legyen: a szereplők élete csak a kötetek lapjain élhet tovább, azóta megszületett egy fantasy és sci-fi novellagyűjtemény Új világ hajnalán címmel. 
Ebben több szerző nagyszerű írása mellett helyet kapott egy olyan is, ami az utolsó kötet után játszódik öt évvel.  
A novella címe: A Triannita-gyűrű titka. 
Ezt a könyvet a Nyuszi-nyugger szövetség íróknak Facebook csoport hozta létre, s ingyenesen letölthető a nagy oldalakon, információkat  az alábbi linken találtok: 
https://moly.hu/konyvek/boza-anita-demeter-attila-t-h-brown-suba-zsolt-j-a-a-donath-szeman-zoltan-uj-vilag-hajnalan  

S akkor a linkek a Triannita-krónikák  eléréséhez, információkhoz:  
Az első szövetséghez:  
Legismertebb magyar boltok:  
(Azaz a könyv közvetlen linkjei az alábbi boltokban.) 

Ekönyv.hu 
https://www.ekonyv.hu/hu/konyv-reszletei/az-elsy-szovetseg?eid=56600 
Libri.hu 
https://www.libri.hu/konyv/donath_j_a_a.az-elso-szovetseg.html 
Bookline.hu 
https://bookline.hu/product/home.action?_v=J_A_A_Donath_Az_elso_szovetseg&id=46573&type=250  


Van a weboldalán a kiadónak ( Arte Tenebrarum )  link gyűjtemény a pályázatokkal kapcsolatban. Ezen az oldalon elvileg a boltok teljes listája látható: 
https://www.artetenebrarum.hu/2018-07-sci-fi-kaphato 

Természetesen a „Könyveim” menüben  Az első szövetség-nél található bolti link is működik, ott a nyomtatott megrendeléshez lehet jutni!  

A sorozat 2-5-dik részét pedig az Underground Kiadó Boltjában: 


https://undergroundbolt.hu/termek/a-triannita-kotetek/ 
   
A moly oldalán pedig vélemények, linkek az egészről: 
https://moly.hu/sorozatok/a-triannita-a-triannita-kronikak

Itt az oldalon találtok könyvajánló trailer-t , amit Szemán Zoltán készített. A klip szövegét Papp István mondta fel és Gulya Róbert komponálta a zenéjét!  
A borítókat Farkas Gábor (1.rész) és Kaszás Zsófia ( eredeti 1. rész 
és a most kapható 2-4. rész), valamint Veres Attila, Cservenyi Bálint 
( 4. rész és 5. rész) készítették.
A bejegyzéshez és a poszthoz a grafikát Iván Eszter készítette; ugye milyen jól mutatok lóháton? :D  


Mindenkinek köszönet a munkájáért! 

Keressétek a könyveket és jó szórakozást a kalandokban! 
J.A.A. Donath / Jenei András