Előadáson voltam a japán kardról

profilkép

Jenei András

2019-09-30

Bejegyzés megosztása

Ha könyvet írok, vagy még néha utána is (esetenként közben) mindig igyekszem a legtöbb ismeretet begyűjteni hozzá, hogy a legjobbat adhassam majd az olvasóknak. Mindegy, hogy ez helyszínlátogatás, múzeum, élményszerű tapasztalat; bejárok, megtekintek, megfogok, meghallgatok bármit, ami kötődhet a témához. 
Volt, hogy lovagi tornára mentem, s volt, hogy megszámlálhatatlan könyvet, filmet olvastam, néztem meg… 
Bár a Calderania - A Kardtánc már éli saját útját, bőszen figyelek és én is járom utam a folytatás elindításához. Mert ugye sokan várják, s bennem is pislákol a fény arrafelé, ahol Menthár Corsen halad… tovább…

 
Így jött szembe egy barátom révén egy előadás, ami ha nem is harcművészként, de hallgatóként bepillantást mutathat olyan fegyverek, technikák és a kard történetébe, mint amilyet visel a Kardtáncban megismert fiú. 
Szeptember 23-án a Keiko Harcművészeti Akadémia meghívására

 „A japán kard alakjának változása és jellegzetességei”  

címmel nem más tartott előadást az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér egyik emeleti termében a Momiji Japán Nyelviskola szaktolmácsolása segítségével, mint egy igazi és hozzáértő mester. 

„Szugavara szenszei 70 éve gyakorol harcművészeteket, a kardforgatást több, mint 40 éve űzi.  A gyakorlás iránti elhivatottsága mellett kutatja a kard készítésének és forgatásának elméletét, a japán kard kialakulásának izgalmas történetét.  Előadásának speciális karakterét és szakmai hitelét az elméletben és gyakorlatban való mély elmélyültsége adja.” 
(forrás: az esemény Facebook hivatalos oldala)  

 Izgatottan érkeztünk oda és bár tudtam, hogy igen sokan leszünk, azért jó érzés volt már az elején: a szervezők miután belátták, hogy semmit nem látok s a kísérőm sem sokat, hagyták hadd üljünk, ahová szeretnénk. 
( Mi persze udvariasságból csak a második sorba telepedtünk le és mint ahogy az lenni szokott, még itt is került elénk két sokkal magasabb ember. Mentségükre legyen mondva: pont annyit láttam vakságom okán a hátukból, mint amennyit az előadásból… :D) 

Először bemutatkozott az Akadémia vezetője – név szerint Somogyvári Szabolcs  -, s mikor megkérdezte, hogy ki fogott már kardot, ki műveli a harcművészet ezen formáját és igen sok kéz emelkedett a magasba, mi meg lapítottunk, akkor sem éreztem magam idegennek. A sensei hangja elvarázsolt, és amikor rájöttem, hogy a szaktolmácsolás észrevétlen még arra is kiterjedt, hogy olyat is lássak, amit nem mondtak el, egyszerűen csak behunytam a szemem és meditálva szívtam magamba a sok információt. 
Az, hogy honnan indult, indulhatott el a japán kard, milyen irányzatok, földrajzi helyek és történelmi események miatt lett végül az, ami és olyan, amilyen, ide most nem írnám le. Erről biztos található, de legalábbis az előadás után szerintem majd lesz róla elérhető anyag az interneten, így most csak az élményeket mesélném el. 
Annyit azért dióhéjban, hogy más  formájúak voltak a pengék japán déli részén, s mások északon; eltérő formák, anyag és elkészítési technika hagyta nyomát a mára ismertté vált kardokon; másképp alakította a lovas harc és a földi csata a változást; hányfajta iskola és mester  élte életét és tudtán kívül járult hozzá a kard mai formájához… Milyen volt a japán császárok korában a markolat, a penge éle és hátoldala, vagy igazán mivé vált a XVI. században…   
Szinte láttam ahogy formálódik a kard, ahogy egy-egy képet lefest a projektorról a tolmács és ahogy minden pár mondat után egymásra néz s mosolyog a sensei nekünk, velünk. 
Nem maradhatott ki a tény, hogy mi magyarok is hasonló elmélet alapján hol fogtuk meg legjobban a hajlított pengét, sugárzott az előadásból az udvariasság és a tudás! 
Miután bepillantást nyerhettünk a kard változásának útjába, megvolt a „kérdezzetek én mindenre igyekszem válaszolni” rész is,előkerült egy pár gyakorló fakard, s kaphattunk néhány bemutató gyakorlatot is a kardvívás művészetébe. 
Ahogy elmagyarázták a formákat, a mozdulatokat, én ugyan csak a fakardok csattogását hallottam, mégis „láttam” hogy mi is történik. A pillanatot lelassítva és gyorsan is megmutatták, s a sensei beszélt. 
„ belép és támad a csuklóra…hárít, visszalép és még ugyanabban a pillanatban szúr…én védek, de már megszúrt…”    
( Mivel a gyakorlatot narráló is mutatta a vívást, nem csodálkoztam, hogy kellett néhány pillanat, amíg a beszédhez ismét levegőhöz jutott. ) 
A barátom persze amit nem értettem, vagy fontosnak tartott, azt elmesélte, megmutatta, hogy értsem a lényeget is.  
A legvégén többszörösen megköszönte Sugawara sensei, hogy elmesélhette amit hozott nekünk és bár még hallgattam volna őt, meg a bemutatót- ami ugye sajnos véget is ért-, az idő lejárt. 
Mindenképp azt érzem, hogy sokat kaptam az előadáson, hogy tanulhattam. Ha pedig csak egy pillanatot is tudok majd belőle hasznosítani - amit kétlek - a majd megírandó könyvhöz, akkor istöbb-ként jöttem el. 


Mik a terveim a jövőre nézve? 
Még mindig gyűjtöm az élményeket, és amit csak lehet és igyekszem minden lehetőséget megfogni, ami tökéletesebbé teheti majd a megírandó oldalakat! Olvasok még, keresek alkalmakat és ki tudja? Lehet, hogy megnézem közelebbről a kardos harcművészetet? :D