Megjelent a Mezőszirmok!

profilkép

Jenei András

2020-11-26

Bejegyzés megosztása

Örömmel jelentem be, hogy megjelent legújabb –kis– novelláskötetem Mezőszirmok címmel! 
 

Mint korábban már utaltam rá, – s akkor még folyamatban volt az írása –, készülőben és gyűjtésben voltam a teljességhez, de sikerült tartania terveimet! 
Első két hasonló kötetemhez (a Tengercseppek és a Dűneszemek)hasonlóan alakítottam ki ezt a gyűjteményt is. Itt is húsz apró történet, szösszenet, gondolatfolyam született meg és nem azért válogatás, mert a téma egy. Sőt, az írások műfajt tekintve nagyon széles spalettán mozognak. Van romantikus, misztikus, történelmi, de még western, vagy épp sci-fi is. 
A válogatás jelző azért kellett, mert egyrészt  hosszabb idő alatt született meg és így időbe telt összegyűjteni az írásokat, másrészt pedig mindegyik rólam szól. Én vagyok, az én világom, gondolatom, álmom… Mindez egyetlen könyvben „összeválogatva” 
Sokan kérdezték, hogy miért ez a címe, ami. S miért hasonló a címe a másik kettőnek is? 
 

Ahogy mindig elmondom, a válasz olyan egyszerű, mint ahogy a tollpihe is lehull, meg a kő is. Csak az egyik még lebeg, a másik zuhan; az, hogy melyik melyik, az nézőpont kérdése… 
A „mezőszirmok” cím alatt annyi áll, hogy egy mezőn számtalan virág él. Sok fajta, sokszínű.  Nagy egységben sok kicsi. Tehát nagy zöld mezőben egy még kisebb egység, mint a virág: a szirmok. Mint ahogy én is egy nagy egységben vagyok egy szirom. Vagy egy nagy egység vagyok én és egy-egy írásom egy-egy szirom… 
 

A kis történeteket lehet buszon, vagy éppen buszra várva olvasgatni és ha elgondolkoztat, máris adtam vele. Ha emlékeztet, szintén. Amennyiben tanít, elmond, vagy éppen csak egy sima írás, akkor is örülök, ha olvassa őket bárki. 
A borítót ismét Kiss Fanni Flóra készítette és köszönöm neki-is- a sok segítséget a közös munkában! 
 

Mindenképp meg kell említenem a Facebook-on a Nyuszi-nyugger Szövetség Íróknak alkotócsoportot. Számtalan közös játék, vicces gondolatébresztő feladat között az ember mindig kap és rá feleletként ad is.  Ilyen játékokból is születtek szösszenetek, s ezekből is található pár a könyvben. Köszönöm Nyuszik!  
Illetve mindenkinek, aki ebben a nagy mezőben mellettem , vagy velem virág, szirom, tollpihe, vagy éppen zuhanó kő… 
 

Álljon itt a fülszöveg, s ha érdekel a könyv, keress bizalommal akár itt az oldalon, akár az Facebook írói oldalán! 


„Lépkedek, s tudom, hogy talpam kemény nyomot hagy maga után. Mezítláb megyek, a fűszálak mégis elhajlanak, és a mellettük pompázó virágok elhullatják szirmaikat. Tudom, nem bánják, még csak nem is fájdalmukban teszik, hanem mert köszönik a tőlem kapott erőt.