Rabság, vagy szabadság?

profilkép

Jenei András

2020-04-28

Bejegyzés megosztása


Miképp élem át ezt az egész időszakot? Na aki ismer - márpedig nyitott könyv vagyok -, s aki nem, azoknak is  hadd feleljek egy kérdéssel: 
Egy félig töltött pohár félig üres, vagy félig tele van? 

Év elején ezer és ezer tervem volt. Lehet nem több, mint tavaly, ám valahol mégis éreztem, hogy valahogy mintha a 2020-as év még sűrűbb s gyorsabb tempójú lesz majd. Idénre is terveztem Könyvfesztivált, Könyvhetet. Folytak az előkészületek a reklámokra, s gondoltam mikor és melyik nap hol, miképp lehetek kint a nagy könyves eseményeken. Mint olvasó és mint szerző is ott a helyem. :D 
A Giro ( olasz kerékpáros, háromhetes körverseny) magyar rajtjait is ott villogtak a naptáramban. Bár nekem külön favorit a Tour de France, amit nyaranta mindig szorgalmasan végignézek, s a Giro-t nem is figyeltem eddig, de a tény: innen indítják, s jön Peter Sagan a kedvenc egyértelművé tette: mennem kell.  (Hova menjek, hol tudok majd jó képeket készíteni, hol nemcsak pár másodperc lesz a bringás szélvihar…) 
Neveztem pár pályázaton, tavasz végére kirándulás- évközben több kisebb-, nyárra egy hét dél-dunántúl és júliusban az alkotói szabadság. 
Persze, hogy amikor szinte egyik napról a másikra minden kitörlődött, s saját, meg családom egészsége okán, önkéntesen  lakásfogságra mentem,már azon túl, hogy fel sem fogtam mi történik (hagyjuk most a politikát, az összeesküvés elméleteket és minden idevágó dolgot; szerintem még most sem fogtam fel teljes mélységében mi ez…) , azonnal kezdtem kitölteni a több szabadidőt. Vagyis amire azt hittem több…  
Az átállás - nem is volt nagyon az számomra - nem tűnt borzasztónak. Sosem estem kétségbe, ha valamit másképp kellett megoldanom, mint előtte, bár hozzáteszem: szeretem a megszokott és néha talán túl kényelmes dolgaim. De ha változtatni kell, legyen. 
Pár napig furcsa volt, aztán megszokott lett minden. Még az is, ami előtte szinte ugyanaz volt… 
Jöttek egyre másra a jó tanácsok: mit és hogyan, mit ne, mennyit és miképp mozogjunk, hol találjuk meg a neten azt, amit előtte boltokban, stb. 
Mire eltelt pár hét, máris az volt a norma, amit csináltunk, s ami előtte –másnak talán nehezebben- elképzelhetetlenül szűknek tűnt. 
Én elvégezve a „home office” munkát - azóta nagyon megutáltam ezt a kifejezést; olyan könnyedén jött be egy ilyen angol szóösszetétel a magyar nyelvbe, hogy csak pislogtam rajta -, a család és az otthon mellett tudtam írni. Tudtam olvasni, gondolkodni, pipázva elmélkedni. Tudtam olyanokkal telefonon beszélni, akikkel előtte nem, vagy csak alig és tudtam olyanoknak írni, akiknek előtte nem nagyon. Talán nem többet, csak koncentráltabban, aminek érzem a jó hatásait.  
Most, körülbelül hatodik, hetedik hete van ez és : nem unatkozom. Nem unom magam és nem unom még azt, amit most viselünk. Nem tartom egyhangúnak, nem esek kétségbe, ha még egy darabig ezt kell nyomni. Jó, néha azért nem mondom: mennék ki a városból a zöldbe, de kivárom amikor lehet. Addig terasz hiányában marad az ablakban való bambulás, meg  ha nem megy másképp, egy kis séta kint. De szigorúan, amikor fontos.  
Egyrészt már gyerekkoromban is olyan voltam, hogy mindig feltaláltam magam. Ha nem tudtam kimenni, a szobában. Ha kórházakban voltam, akkor ott. Ha később koleszban, ott is. Most itthon. :D 
Másrészt azért az sem mindegy, hogy mivel a transzplantációm miatt most aztán valóban jobban kell vigyáznom magamra - a lenyomott immunrendszerem okán -, a bentmaradás nem kérdés. S lehet ebben van a lényeg. Nem pánikolok, nem rettegek a fertőzéstől, de ha megtehetek most annyit, hogy feleslegesen nem megyek ki, nem ajánlom fel magam ennek a dög vírusnak, miért ne így tegyek?:D 
Volt időm, hát igen: elkezdtem írni a  „A kardtánc”  folytatását! 
Ez ahogy hallottam több olvasómnak tetszik, s mivel tavaly jelent meg az első rész , mindenképp idénre terveztem a második rész megírásának a kezdetét. Csak még későbbre kissé. Ám akkor itt a hír: 
A Farkaspengék ( ez lesz a címe) íródik! Talán nem olyan gyorsan, de bizony Menthár kalandjai folytatódnak, hiszen van még előtte pár történés! 
Lesz kaland? Harcok, esetleg csaták Calderania-n? Látjuk még a mestert, szerepel még a kékszemű farkas? Mi van az újdonsült barátokkal, „Kardtánc bajtársakkal”, mi van Elnoraa-val? 
Mindenre igyekszem majd válaszolni a könyv lapjain. 
Már a tervező keze alatt van a borító vázlata, már a kézirat majdnem fele elkészült.  Mesélhetnék apró szösszeneteket a történetből is, de nem teszem. Talán majd később. :D 
Addig is aki nem olvasta az első részt, továbbra is figyelje a Facebook oldalamon a híreket, vegye meg a könyvet a Könyvmogul webáruházban, vagy az Írók Boltjában online!  Azért, hogy mire Menthár Corsen visszatér, képbe legyen mindenki. 
Emellett gőzerővel a szerkesztőnél folyik a munka, hogy idén a „Mindenki jó lesz, tesó!” is kijöhessen.  Korábban írtam már róla, írtam: hol is jártam, hogy ötleteket, ihletet szerezzek a főváros „nyócker”-ében játszódó sztorimhoz. Akkor mondom: 
A könyv jön! Mikor? Pontos dátumot még a karantén miatt most nem mondanék, én nyáron szeretném, ha az olvasók kézbe vehetnék a könyvet! 
Bizonyára emlékeztek még a „Tengercseppek” és a „Dűneszemek” novellásköteteimre. Mindben húsz-húsz kis írás van, ide jön a következő hírem: 
Hamarosan elkészül a harmadik hasonló kis kötetem. Terveim szerint ez a „Mezőszirmok” címet viseli majd és ebben is húsz írást gondoltam átadni. Időt még nem mondok itt sem, ám ha minden oké lesz, talán ősszel, vagy tél elején hozom ezt is… 
Ha a karantén be is zár, én nem aggódom. Teszem a dolgom, s ha eljön a szabadulás, váltok és folytatom, amit lehet és kell.  
Figyeljétek a közösségi oldalt, olvassatok és aki keres, az talál: ha kérdés van, írjatok!